Ez meg mi?

Ez egy blog. Az a neve, hogy
French Paradox.
Témája
gasztro.
Jellegű.

A mistinguett-
médiabirodalomhoz
tartozik.

Kapcsolat:
misztenget gmail com

Jó, de mi az a French Paradox?

Ejnye már, hát nézd meg a wikin.
Na. Lásd jó szívem,
összefoglaltam
csak neked
csak itt.
Látod
a jó
s
z
í
v
e
m
?

Címkék

A nezeti konyha védelmében

2012.02.14. 15:26 :: mistinguett

Most egy kicsit elmegyünk Marseille-be. Holnap reggel gyülekező a Gare de Lyonon, 7:07-kor indul a vonat. Átszállni nem kell, és a nagyszerű tézsévé 3 óra és 17 perc alatt fel is zabálja majd a durván 800 km-es távot, 10:24-kor leszállunk a Marseille Saint Charles pályaudvaron. Ha nincs sztrájk, és a vonat nem gázol el véletlenül egy tehenet út közben. De most vegyük úgy, hogy nem gázol. Tehát fél tizenegykor Marseille-ben vagyunk, még épp kiérünk a piacra. Ha kiérünk, ki is megyünk, és ha kimegyünk, legott meg is ragadjuk az első hetven éves mamókát a grabancánál. Enyhén megemeljük 52 kilónyi termetét, majd gyengéden de határozottan rázni kezdjük. Mégpedig addig, amíg ki nem pottyan a mamókából a ratatouille receptje. Nem kell majd sokat erőszakoskodni, a marseille-i mamókákból sokszor mindennemű rázás nélkül is potyog ratatouille-recept. Sőt. Nem akármilyen, hanem egyenesen az igazi ratatouille-recept potyog, mert - mitagadás - a mai világban a ratatouille-receptek jelentős része nem autentikus. A mamókáé ellenben az. Mármost mi ezzel nem elégszünk meg, mert van egy szabad kezünk. Amellyel legott felmarkolunk egy másik mamókát, és belőle is kirázunk egy autentikus ratatouille-receptet. És a kettőt összevetjük. Mit tesz isten, az egyikben lesz provence-i fűszerkeverék, a másikban nem. A két mamóka tán hajba is kap. Mi az, hogy erőspaprika, magának elment az esze? Nekem nem ment sehova, de a te ratatouille-od túl van fokhagymázva, csak szólok. Te beszélsz? Hát mit hadoválsz itt össze arról, hogy külön készül a padlizsán meg a cukkini, pfff! Ez egy népétel, te ringyó, mit gondolsz, hány serpenyője volt ükanyádnak, tizenkettő? Most elzavarjuk a mamókákat, intézzék el maguk között, mi pedig veszünk egy baguette-et meg egy darab soubressade-ot (sobrasadát, ha úgy jobban tetszik, úgyis az íze a lényeg), leülünk valami lépcsőre, és falatozva elrévülünk.

Hol van a ratatouille, az igazi? Melyik az autent? Van olyan? Révülésünk eredménye az lesz, hogy "a ratatouille" nincs, sok ratatouille van. Igazi, nem igazi. Ez nem jó osztályozás, nincs igazi. És ekkor hirtelen ötlettől vezérelve visszaszaladunk a pályaudvarra, és átvonatozunk Palermóba, kiszaladunk a piacra, és megragadunk egy mamókát, de nem rázzuk, hanem odaadjuk neki a marseille-i ratatouille-recept OFFI által hitelesített fordítását, és megkérdezzük: mi ez? Azt fogja mondani, hogy nem tudja, de innen úgy látja, valami caponata. A spanyol mamóka szerint egyfajta pisto lesz az, a tunéziai mamóka méchouiára gyanakszik, a magyar mamóka pedig úgy gondolja majd, ez valami flancos lecsó. Mindegyik hozzáteszi majd, hogy "csak mi nem teszünk bele", vagy hogy "csak mi teszünk bele ... is". Ez a különbség azonban, láthattuk, nem különbség, hiszen a két marseille-i mamóka is csak még tesz bele is.

Most ezen azért galoppozunk itt, mert a ratatouille a francia konyha igen szerves része. A frank mediterráneum szeme fénye és toposza egyben. A francia népkonyhának a ratatouille éppúgy ikon, mint a magyarnak a lecsó. Kérdés, hogy végülis akkor most. Magyar az a rohadék lecsó egyáltalán? A ratatouille az francia tutira?

Hát nem.

A konyha, az univerzális. Nincs ebben semmi meglepő, akinek van padlizsánja meg cukkinije, annak előbb-utóbb eszébe jut, hogy összekeveri a kettőt. Ha francia, ha spanyol. Csak a dolog úgy alakult, hogy mindenféle ideológiák mentén ki lett találva, hogy a nemzetnek nemzeti konyha is kell. Baj vagy nem baj, ki lett találva. Hát hiszen tudjuk mi azt jól. Élcelődnek a nagyokosok eleget, hogy a mi pörköltünkbe ugyan honnan szedte Árpád apánk a paprikát, tudjuk. Nem baj, hogy mondják, de tudjuk. A nemzeti konyha a nemzeté. A nemzetnek kell konyha, de a konyha elvan nemzet nélkül is. Ez még csak nem is nemzeti irodalom, hogy magyarul legyen. Zsírul van meg marhául. Zsír meg marha viszont van franciául is.

Hátnos. Akkor. Kell-e itten nemzeti konyhában beszélni, nem-e lehet-e, hogy ez így akkora marhaság, hogy nem kell? Konyha. Osztkész. Minket ez különösképpen érdekel most, mert éppen most indítunk egy francia konyháról szóló blogot, tehát ha a poszt végére az derül ki, hogy konyháról nép-nemzetileg beszélni marhaság, akkor ez lesz a blog első és utolsó posztja. Ezzel is szegényebb lesz az emberiség. Válságban, ráadásul.

De akárhogy logikázzuk magunk, ez csak nem jön ki. Csak nem tudjuk megmagyarázni, hogy mitől lenne franciább a konfitált kacsacomb, mint a kuszkusz. Milyen szerencse, hogy tanultunk irodalomelméletet, ugye. Strukturalizmus vs pragmatizmus, talán valakinek mond ez valamit. Talán nem, annak szerencséje van.

Mert most viszont nem piacra megyünk, hanem játszótérre, és kisgyereket ragadunk magunkhoz. Nem ratatouille-ról faggatjuk, hanem farkasról és medvéről. Magyarázd el, Dezsőke, mi az a farkas, parancsoljuk. A farkas az egy állat. Az erdőben lakik, bozontos farka van, vonít, és bárányokat eszik. Jó, de a medve, az micsoda? A medve? Hát az dettó erdőben lakik, de nagyobb, barna, brummog és halat meg málnát meg mézet eszik. Ugye, milyen érdekes? Mert most viszont a repülőtérre megyünk ki, és nem mamókát, nem gyereket, hanem hazatérő turistát faggatunk ki. Arról, hogy kik a lengyelek. Arról fog beszámolni, hogy a lengyelek Lengyelorszáhban élnek, nagyobb darab, kalácsképű emberek, jók a nőik, lengyelül beszélnek, és egyfolytában káposztát esznek.

Ez itt egy tyúk, ez itt egy tojás. A nemzeti konyha nem a semmiből lett kitalálva. Azért lett kitalálva, mert így gondolkozunk. Ha el akarunk képzelni egy népet, mindenekelőtt négy dolgot akarunk megtudni: hol él, hogy beszél, hogy néz ki, mit eszik. Azért akarjuk tudni, mert így tanultuk meg definiálni? Azért tanultuk meg így definiálni, mert így kattog az agyunk? Azért kattog így, mert? Tyúk, tojás, meg egy jó nagy lompos parttalan hitvita egyenesen oda bele.

Mert valójában a lényeg, hogy ez van. Van francia konyha, mert beszélünk róla. Definíciója? Na, az nincs. Ahogy a ratatouille-t is csak körülírni lehet. Mi itten nem fogunk pironkodni, és kimondjuk, hogy "a franciák", és hogy ők mit esznek és hogyan. Persze ha úgy hozza kedvünk, simán szóba hozzuk a kuszkuszt, mint francia népételt. Van nálunk egy blog, és nem félünk használni.

Szólj hozzá!

Címkék: rizsa

A bejegyzés trackback címe:

https://frenchparadox.blog.hu/api/trackback/id/tr774104725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása