Ez meg mi?

Ez egy blog. Az a neve, hogy
French Paradox.
Témája
gasztro.
Jellegű.

A mistinguett-
médiabirodalomhoz
tartozik.

Kapcsolat:
misztenget gmail com

Jó, de mi az a French Paradox?

Ejnye már, hát nézd meg a wikin.
Na. Lásd jó szívem,
összefoglaltam
csak neked
csak itt.
Látod
a jó
s
z
í
v
e
m
?

Címkék

Mi olyan nagy szám a francia konyhában? (Első rész)

2012.03.06. 15:12 :: mistinguett

Lecsó.

Halászlé. Bajod van vele, kisköcsög? Ratatouille meg bouillabaisse, mi? Buzievagy.

 

Lenyugszunk, három csillag, így ni.     ***

 

Márhogy mégis mi olyan különleges a francia konyhában, hogy így oda kelljen figyelni rájuk, külön. Főznek, esznek, szarnak ők is, mint mindenki. És? Most akkor a boeuf bourguignon az nagyobb spílerség, mint a marhapörkölt? Vagy hogy őknáluk van nemcsak paprikás, de még hűha milyen eredeti áfonyás kolbász is? Oda ne szarjunk nekik, hát ott vannak abban a tetű nagy országban, van hegyük, tengerük, ötvenféle éghajlatuk, megterem minden szar, persze, hogy mondjuk mi, ágrólszakadt, meghurcolt magyarok nem tudunk annyiféle herkentyűköt, mint ők. Na de hát ott vannak az olaszok. A spanyolok. Nekik aztán tényleg nincs kevesebb konyhájuk, mint a franciáknak, most mit kell sztárolni ezeket a köcsögöket, de tényleg?

 

***

 

Három csillag, három a magyar igazság, és éppen három a definíció is, franciakonyhailag. Nem keverendő össze a szezon a faszommal. Indul az észgyár.

Definíció numerusz ágyin. Francia konyha = a francia nép által fogyasztott / feltalált / kedvelt ételek halmaza. Ezt értjük francia konyhán általában, mink laikusok. És ez szokja kicsapni a biztosítékot, mert ez így olyan, mintha azt mondanánk ki, hogy a franciák jobbat esznek, mint a többiek. Gondolatjel jön.

- Van itt egy jelenség: ételekről jót vagy semmit. Vannak igazi tabuk ugyanis. Kevesek, de vannak. Az étel ilyen. Most beragad a capslock. NEM SZIDUNK ÉTELT, SEMMILYET, VILÁGOS?! El kell telnie egy kis időnek, míg a kezdő gasztronáci rájön erre, de ha van esze és szociális érzékenysége, előbb-utóbb rájön. Mert mi nem vagyunk Freud se Lacan, de eszünk és szemünk az van. Látjuk, hogy kevés olyan téma van, amivel annyira fel lehet dühíteni embereket, mint a kaja. Szidni a magyar konyhát persze nem nehéz. Felszállni a világevő magaslóra, leszólni, hogy hé, paraszt, merre van valami normális főváros, amit itt esznek, a kutyám is visszaköpi. Meg is szokott jönni a válasz. Ki tudja, hol áll meg. De miért? Miért olyan indulatos az ember, ha egy senkiházi értelmiségi azt találja mondani, hogy szart eszel, barátom, és még büszke is vagy rá? Miért érzi úgy minden normális ember, hogy ezért joggal lehetne agyonfojtani a senkiházit? Mert egy kritikus tömeg igenis úgy érzi.

Segítünk egy kicsit. Ki is mondta, hogy az ő teste kenyér? Hézusz, bizony. Smér monta? Mit akart ezzel a hülyeséggel, hogy őt esszük meg isszuk, elvenni az apostolok étvágyát, hogy több kenyér maradjon neki? Nem tudhatjuk, persze. De van egy elméletünk. Azt akarta mondani a Messiás ezzel miszerintünk, hogy ő a főnök. Mert kit eszünk egyébként? Az anyánkat. Úgy indul a történet, csak elfelejtjük, eleinte az anyánk vagyunk, egy test, másfél lélek, utána megszületünk, növögetünk, de kajálni még visszajárunk oda. No, aztán megjelenik a bébipapi meg a zabkása, de az, amit a szánkba beleteszünk és lenyelünk, az nem mást helyettesít, mint a saját anyánk testét. Egyszer, ha híres pszichiáter professzor leszek, megkutatom statisztikailag, hogy az anyatejen tartott gyerekek később, felnőttként mérgesebbek-e, ha szidjuk az ételt, amit esznek, mint a tápszeresek. Tennék rá egy százeuróst, hogy igen. És eszerint Jézus, hogyha visszatérünk rá, aki a nazarénus brigádot ki akarta szakajtani az addigi hagyományokból, ő is azt akarta üzenni, hogy mostantól ő az anya. Ezt a Szentírás-magyarázatot persze csak amolyan figyelemfelketés gyanánt írtuk ide, stilisztika, semmi több, nem kell komolyan venni. (Ámbár nem lepne meg, ha Eckhart mester is mondott volna ilyeneket.)

Az étel intim dolog. Belekerül a testünkbe, őbelőle vagyunk. Ha azt mondom, szart eszel, azt mondom, szarból vagy. De ráadásul az étel, amúgy szimbolikusan még az anyánk teste is, azt helyettesíti. Szent. Elég nagy baj az, hogy el kellett szakadni az anyánktól egyszer, nem kéne még tetézni is a bajt, és rákérdezni. Miért hagytad el az anyádat? Szarért? Beváltottuk az anyatejet ipari hulladékra? Sajnos igen, többnyire beváltottuk. De ez nem ok arra, hogy belemondd a pofámba, hogy az a szakrális töltött káposzta, aki anyám főztje konkrétan és teste szimbolikusan, az szar lenne, vagy akár csak túl zsíros. Belemondhatod, persze. Igazad is lehet. De tuskó vagy. Anyát nem kurvázunk le, pláne nem a gyereke előtt. Vagy neki. Jó, persze, mindenkivel előfordult ez már. Mindenki fakadt már ki, hogy ezeknél itt nincs egy normális kaja se. Szabad, persze. De blogolni, könyvet írni róla... szabad azt is, csak suttyóság. Mi itt megpróbáljuk nem. Gondolatjel vége. -

Szóval ott tartottunk, hogy a franciák mért ennének jobbakat, mint bárki más. Nem hogy mi, magyarok, mert tudja a fene, lehet, hogy igen, valami miatt mi mondjuk nem eszünk annyiféle kelbimbót, és lehet, hogy ez különbségnek számottevő. De álljunk meg azért egy cseppet. Mondtuk már, ott vannak az olaszok, nem rosszabbak ők se. És akkor még a kontinenst el se hagytuk. El se mentünk mondjuk Kínába vagy Indiába. Több évezredes konyhaművészetek vannak ott, kéremszépen, ki ne találjuk már, hogy a franciák, akik ezer éve sincs, hogy egyáltalán léteznek, olyan különleges faj volnának, hogy itt ripsz-ropsz etanlonná váltak. A fűszerek többsége például mind Ázsiából jön. Ma sincs bors máshol, csak a trópusokon. Ha Vietnám, India, Brazília meg a többi kicsit tökösebb volna, már akkora bizniszt csinálhattak volna a borsból, mint az arabok az olajból. Jó, jó, nem akkorát, de nagyot. Egy szóval: nemhisszük. Nem hisszük el, hogy a francia konyha bármilyen szempontból jobb, gazdagabb, értékesebb volna, mint egy sor másik nemzet konyhái. Lehet őket ajnározni, mert végülis tényleg sok jó dolgot esznek. De a fellegekbe magasztalni őket hülyeség.

És itt jön a bukfenc, mert a francia konyha, az valójában nem ez. Amikor azt halljuk, hogy french cuisine, nem erről hallunk. Nem a francia nép vagy emberek vagy nagymamák receptjeiről. Hanem egy ennél sokkal egyedibb dologról. Legközelebb megmondjuk, mi az.

1 komment

Címkék: rizsa

A bejegyzés trackback címe:

https://frenchparadox.blog.hu/api/trackback/id/tr934293116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása